Történetünk

 

"Kedvesem, kész a reggeli!"

Még ma is a fülembe cseng, ahogy finom, lágy hangján nagyanyám reggelente beszólt a szobámba. Szerettem, ahogy mondta, szerettem ott a reggeleket.

​

Az utánozhatatlan baracklekvárjával megkent fonott kalácsot, a meleg kakaó illatát. Imádott nekünk főzni, és mi imádtuk, amit főzött. A konfitált húsokat, amik zsírban, egy lábosban mindig ott voltak a hidegen, vagy a rácpontyot, ahogy Ő készítette, friss tejföllel, balatoni halból. Nem pazarolt, mindent felhasznált, amit lehetett. A maradék húsokból és zsírokból, ahogy Ő hívta, kence (rilette) készült, amit előszeretettel lopkodtunk a hűtőből.

​

Később azt vettem észre, hogy ránk is átragadt a gasztronómia iránt érzett szeretete. Gyermekkorom egyik legjobban várt eseménye mindig a hétvégi nagy családi ebéd volt. Lázasan vártam azokat a napokat. Ott voltunk mindannyian, kicsik, nagyok. Visszaemlékezve, gyerekként olyan hangulata volt, amit felnőttként már nem élhetek át. Amikor megnyílt ez az étterem, annyit mondott csak:

"szívvel főzzétek, és szeretettel adjátok kedvesem"